Habár a különböző közösségi médiák azt próbálják elhitetni, hogy csak akkor vagy valaki, ha van párod, ez nem igaz! Nem kell, hogy mindenáron arra törekedj, sőt, erőltesd, hogy legyen valaki melletted. Sokszor érdemes egy kicsit megállni a másik utáni rohangálásban és élni csak a saját életedet. A többi meg majd alakul, az esetek többségében akkor, amikor nem is számítanál rá. Ez mindkét nemre igaz!
Ám vannak dolgok, amik inkább csak a nőkre illenek, illetve inkább csak a férfiakra. Az alábbiakban többnyire a nőkről lesz szó, persze némi átfedéssel.
10 olyan jellemzőt sorolunk fel, amik ha igazak rád, érdemes elgondolkodnod azon, hogy talán jobb, ha egy kis időre felhagysz a pasizással.

1. Egyik pasinál sem érdekel, hogy mit mond

Adott egy randi, ahol ő teljes lelkesedésével mesél valamiről, miközben te valahol teljesen máshol jársz fejben. Amikor pedig feltesz egy kérdést, meg kell kérned, hogy ismételje meg azt… ami elég ciki. Persze előfordul, hogy egy pasi nem kelti fel az érdeklődésedet, esetleg tényleg unalmas, de ha rendszeresen ez a helyzet, akkor könnyen lehet, hogy valamilyen pszichológiai gond van a háttérben.

2. Csak azért randizol, mert nem szeretsz egyedül lenni

Ha van egy pasi, akinek tetszel, esetleg szeretne veled összejönni, valószínűleg el fog hívni randizni. Ha úgy döntesz, elmész vele, bár szinte biztosan tudod, hogy ebből részedről nem lesz semmi, csak az érzéseivel játszol, ami nem szép dolog! Még mindig jobb, ha az elején közlöd vele, hogy jelenleg nem szeretnél kapcsolatot, mintha csak úgy unaloműzésből játszanál vele.

3. Már sokszor csalódtál a pasikban

Talán már csalódtál annyiszor, hogy kijelentetted: minden pasi egyforma. Pedig ez annyira nem igaz, mint ahogy a nők esetében sem. Valószínűleg csak arról van szó, hogy rossz helyen keresgélsz.
Ne engedd, hogy ez a meggyőződés kihasson rád! Az előítélet ugyanis könnyen rossz irányba sodorhatja a jövőbeni kapcsolataidat is.

4. Sokat panaszkodsz

Senki sem szereti az energiavámpírokat, főleg nem az első randikon! Ha igaz rád az, hogy rendszeresen panaszkodsz, előbb próbálj meg ezen változtatni és csak utána randizgass.
Persze fontosak a közös problémamegoldások, de nem a második randin…

5. Nem tudod elfelejteni az exed

Ha nem tudod kiheverni az exedet, sőt, őt keresed más pasikban is, a legjobb, ha egy kicsit felhagysz a dologgal! Nagy valószínűséggel ugyanis senki sem akar majd tőled komolyabb dolgot, ha tisztában vannak azzal, hogy még nem vagy túl a múlton.

6. Túl sok pasival randizol

Egy idő után össze fognak folyni a dolgok, ha kb. minden nap más pasival randizol. Ez nagyon kínos szituációkhoz vezethet, aminek valószínűleg az lesz a vége, hogy senki sem fog komolyan venni.

7. Az összes pasid hasonlít egymásra

Amennyiben azt veszed észre, hogy szinte az összes pasi, akivel dolgod volt, hasonlít egymásra (akár külsőleg, akár belsőleg), sőt, a legtöbb esetben valamilyen hasonló okból kifolyólag ért véget a kapcsolatod, a legjobb, ha pihenteted egy kicsit ezt a témát. Ha úgy érzed segítségedre válhat, nyugodtan keress fel egy szakembert.

8. Sohasem hosszútávúak a kapcsolataid

Méghozzá mindig téged hagynak el, többnyire hasonló indokokkal, annak ellenére, hogy te mindent megteszel a másiknak. Könnyen lehet, hogy ez a baj! Ne alázkodj meg egy pasinak sem és ne hagyd, hogy hozzászokjanak ahhoz, hogy te mindent megcsinálsz nekik, szó nélkül! Legyen benned tartás!

9. Függsz a férfiaktól

Fontos, hogy egy nő mutasson némi önállóságot is és ne függjön a férfiaktól! Persze, most nem arról van szó, hogy egyedül cipelje le a zongorát a 4. emeletről, hanem olyan általános dolgokról, mint például az önellátás. Ugyanis csak egy érett és független személy képes olyan harmonikus kapcsolatot kialakítani, ami az egyenlőségen alapul.

10. Megfutamodsz, amint egy kicsit komolyabbá válna a kapcsolat

Vannak olyanok, akik félnek a kapcsolatoktól annak ellenére, hogy szeretnék, ha összejönne. Ez rendszerint abban nyilvánul meg, hogy néhány randi után egyszerűen eltűnnek, elérhetetlenné válnak. Persze választ nem adnak. Ha ez a helyzet, célszerű felkeresni egy szakembert, aki segíthet ezen túllépni.

Hirdetés