A horoszkóp az egy nagyon szubjektív dolog, ugyanis vannak akik egy az egyben elhiszik, amit írnak, mások pedig hatalmas butaságnak tartják az egész ezotériát. Természetesen mindenki el tudja dönteni, hogy miben akar hinni és miben nem, de kétségtelen, hogy néha van igazságalapja annak, amit a horoszkópban olvashatunk. Tudjuk, hogy a csillagaink el tudják árulni, hogy milyen emberek is vagyunk, illetve milyen negatív és pozitív tulajdonságok dominálnak bennünk. Arról is képesek bővebb információval szolgálni, hogy mely csillagjegyek a legintelligensebbek mind közül. Nos, mai cikkünk pontosan erről fog szólni és bemutatjuk nektek azokat a zodiákus jegyeket, amelyeket a legokosabbnak tartanak. Szerinted te közöttük leszel? Olvasd tovább, hogy kiderítsd.

1, Bak

Ha a Bak egyszer valamit a fejébe vesz semmi sem tántoríthatja el, míg meg nem valósítja azt, viszont ilyenkor csak arra koncentrál. Ennek következtében nagyon gyorsan pontot tud tenni a mondat végére, ám gyengeségei közé tartozik, hogy nem tud egyszerre több dologra összpontosítani. Ha beleássa magát valamibe, akkor nincs olyan ember, aki többet tudna arról, mint ő.

2, Vízöntő

A vízöntő egy nagyon haladó szellemű egyéniség, aki fogékony az új dolgokra és a változásokat is jól kezeli. El tud merülni az új technológiák megismerésében, emiatt foglalkoztatja nagyon, hogy mi lesz a jövőben. Ha elolvas valami legyen az könyv vagy egy cikk, akkor majdhogynem az egészet meg tudja jegyezni, sőt saját elképeléseivel megpróbálja azokat kiegészíteni. Általában csak abban hisz, amit a saját bőrén tapasztal meg, vagy a saját szemével lát.

3, Nyilas

Ez a jegy éhezik a tudásvágyra, legszívesebben minden információt magáévá tenne. Ha újabb információk birtokába kerül nagyon nagy lelkesedéssel fogadja, majdhogynem boldogság önti el a szívét. A megszerzett tudást akkor is elmondja másoknak, ha ők nem kíváncsiak rá. Nem tudják kezelni a közönyt, nagyon mélyen érinti, ha valaki nem ért egyet az életfilozófiájával, vagy egyáltalán nem is érdekli.

4, Szűz

A Szüzek szeretik a kutatómunkát, hatalmas lelkesedéssel vágnak bele olyan témákba, amikről nincs ismeretük. Rengeteg könyvet és cikket olvasnak el, számtalan grafikon elemeznek és elmerülnek a statisztika rejtelmeiben is. Azok, akik nem ismerik ezeket az emberek úgy tűnhet, mintha mindent tudnának a világról. Az emlékezőtehetségük páratlan, akár évekkel ezelőtt elraktározott emlékeket is képesek a felszínre hozni, ha szükséges.

5, Ikrek

Az Ikrek jegy szülöttei olyan emberekkel érzik jól magukat, akik osztoznak a nézeteiben és hasonló intelligenciával rendelkeznek. Elképesztően gyorsan jár az agyuk, pontosan emiatt tudnak mindig egy-két lépéssel mások előtt járni. Ha valaki nagyon figyel, akkor egy szimpla egyszerű beszélgetésnél ezt ki is tudja szúrni. Akkor érzi jól magát, ha különböző dolgokat megtanulhat és elsajátíthat.

6, Mérleg

A Mérleg jegy szülöttei a legtoleránsabbak mind közül. Ha nem muszáj nem keverednek konfliktusba, még akkor sem, ha az adott illetővel pont nem ért egyet. Kissé hiú, ezért fontos számára, hogy mindig jól nézzen ki. Elsőre lehet, hogy nem ez jön le az embereknek, de ő elképesztően szellemi beállítottságú egyén. A megszerzett tudásukkal nem kérkednek, általában megtartják maguknak az információkat. Nagyon jól teljesítenek az iskolában.

Te köztük voltál?

Hirdetés