Az emberi test a legérdekesebb dolog az egész világon, még a tudósok sem tudták minden kis titkát felfedezni és tanulmányozni. Viszont az köztudott, hogy rengeteg változás tud végbe menni a testen és a szervezetben, amiket olykor mi emberek kicsit máshogy értelmezünk. A nők esetében az idomok változása nagyon sok mindent elárulhat, például kellemetlen, feszítő érzést jelentkezett egy ideje vagy a melltartó már nem úgy áll, ahogy az néhány héttel/hónappal ezelőtt állt, nos nem kell megijedni nem biztos, hogy az a baj, amire először gondolsz. Elképzelhető, hogy olyan gyógyszert szedsz, aminek ez a mellékhatása vagy hormonális problémák okozzák. Készítettünk egy listát, ami leírja, hogy mely esetekben válik érzékennyé egy nő idoma. 1, Nem megfelelő a sportmelltartó, amit hordasz. Abban az esetben, ha aktívan tartózkodsz edzőteremben és sokat kardiózol, vagy olyan edzést csinálsz, ahol a felsőtested, leginkább a mellkasod veszed igénybe, fontos, hogy megfelelő sportmelltartó legyen rajtad. Lehetőleg olyat válassz, ami kellőképpen tartja az idomokat, természetes anyagból készítették, illetve nem szorítja szét a tested. Bizony előfordulhat, hogy emiatt vagy esetleg a kihagyott nyújtások miatt vált érzékenyebbé a kebled. Figyelj arra is, hogy a nyújtásokat ne sunnyogd el, mert ez nagyon fontos edzés előtt.

 

2, Túl sok fehérjehormon van a szervezetedben. A fehérjehormon, más néven prolaktin vagy luteotrop egy olyan hormon, ami beindítja szülés után a tejelválasztást. Ezen felül befolyásolja a tüszőérést, ami megakadályozza, hogy menstruáció alakuljon ki a szülést követően. Előfordul, hogy bizonyos nőknél sokkal magasabb ennek a hormonnak a szintje, ami nagyban hozzájárul az idomok érzékennyé válásához. Mindenképpen célszerű orvoshoz fordulni és egy hormon vizsgálatot elvégezni.

 

3, Várandós lehetsz. Amikor egy nő kisbabát vár a teste egy hatalmas változáson esik át, ami bizony a kebleket is ugyanúgy érinti. Ilyenkor a kelleténél jobban feszülnek, sőt érzékenyebbé válnak. Ez egyébként annak köszönhető, hogy az ösztrogénszint nagy mértékben megváltozik. Természetesen minden ember más, így a tünetek erőssége is eltérhet. Ha esetleg bármilyen másik jel is utal arra, hogy egy új élet növöget benned, akkor érdemes meglátogatni a nőgyógyászt.

 

4, Gyógyszerek mellékhatása lehet. Azt mindenki tudja, hogy ha elkezd szedni bizonyos gyógyszereket, akkor előfordulhatnak különböző mellékhatások. Ilyenkor érdemes egy orvossal beszélni erről, vagy elolvasni a tájékoztatót, hogy milyen tüneteket produkálhat a szervezet a gyógyszer szedése esetén. A menstruáció kísérőtünetei esetenként eltérőek lehetnek, ezért nincs kőbe vésve, hogy mellfájdalomnak jelentkeznie kell előtte. Amennyiben nem szűnik meg a kellemetlenség néhány napon belül, agy tudod, hogy nem az a gyógyszer okozza, amit épp szedsz, akkor keress fel egyorvost. Mindazonáltal meg kell jegyeznünk, hogy az antidepresszáns, illetve szív és érrendszeri megbetegedés elleni gyógyszerek szedése esetén jelentkezhetnek efféle panaszok.

 

5, Nemsokára menstruálni fogsz. Amikor egy nő menstruálni kezd, a teste előtte mindig jelez, például fejfájással, felpuffadt alhassal, derékfájdalommal és érzékeny idomokkal. Persze mindenkinél más tünetek jelentkezhetnek, de ezek a leggyakoribbak. Amennyiben észreveszed, hogy a ciklusodat megelőző néhány napban kezd el érzékennyé és duzzadttá válni, akkor nincs mitől tartanod. Kevesen tudják, de ezt az ösztrogénszint csökkenése és emelkedése idézi elő. Ha megszűnik a menstruáció elmúltával, akkor nincs semmi baj, viszont ha megmarad, akkor fordulj orvoshoz.

 

6, Fogamzásgátló szedése is okozhatja. Mint mindennek a fogamzásgátló szedésnek is van előnye és hátránya. Például sem te, sem az orvosod nem tudja előre megmondani, hogy épp nálad milyen tüneteket fog produkálni, ha elkezded szedni. Vannak, akiknél csak jókat idéz elő, mint például kevesebb pattanás az arcon vagy ritkábban kialakuló görcsök a ciklus alatt. De azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az idomokra is hatással van, mert érzékenyekké válhatnak, amit megint csak az ösztrogén szint változása befolyásol. A kellemetlen panasz folyamatos fennállása esetén jobb, ha meglátogatsz egy szakembert.

 

7, Gyulladás van a szervezetedben. A sztereotípiákkal ellentétben, nemcsak a menstruáció idézheti elő ezt a fajta tünetet, hanem az is, ha a szervezetedben valamilyen gyulladás van. Sajnos rengeteg olyan gyulladás alakulhat ki a mellkas és a bordák körül, amit a legtöbben észre sem vesznek. Ha egy idő után feltűnik, hogy folyamatosan egy helyen fáj valamid, akkor érdemes tűzoltásként gyulladáscsökkentőt bevenned, de célszerűbb lenne meglátogatni az orvost.

 

8, Változókor. Az idomok érzékennyé válása a változókor alatt is jelentkezhet, hiszen ez egy újabb időszak, amikor a testben nagy változások mennek végbe. Ilyenkor szűnik meg egy nőnek a menstruációs ciklusa, amit az ösztrogénszint és a progeszteronszint változás is befolyásol. Ebben az esetben csak türelmesnek kell lenned, hiszen egy idő után elmúlik, viszont ha ez idő alatt úgy érzed, hogy nem tudsz vele együtt élni, akkor keress fel egy orvost.

 

Tapasztaltatok már ehhez hasonlót?