, 2021/11/24
A BBC műsorvezetője, Yalda Hakim Afganisztánban született. Családja az 1980-as években, a szovjet megszállás idején menekült el, de azóta rendszeresen tudósít az országból. Most először tért vissza, mióta a tálibok 100 nappal ezelőtt átvették a hatalmat.
Tudtam, hogy a tálibok augusztusi hatalomátvétele óta az első visszatérésem a szülőföldemre sok kérdést fog felvetni bennem. Mennyit változott az ország azóta, hogy a tálibok megbuktatták a nyugati támogatású kormányt? Vajon az afgán nép végre megkapja-e a régóta áhított békét? Milyen jövő várna a nőkre és lányokra, akiket az új uralkodók máris kiszorítottak a közéletből?
Volt azonban egy kérdés, amire nem számítottam, hogy fel fogom tenni magamnak. Milyen erő kell ahhoz, hogy napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra egyre gyötrelmesebb hónapról hónapra fizetés nélkül jöjjek dolgozni? De pontosan ez az, amire rájöttem. A kandahári egészségügyi dolgozóktól a kabuli kórházak takarítóiig Afganisztán egyetlen közegészségügyi dolgozója sem kapott fizetést, mióta a kormány megbukott és a külföldi segélyek leálltak.
Mindezek ellenére még mindig dolgozni járnak, és egyre kétségbeesettebb lakosságot ápolnak, miközben ők maguk is egyre közelebb csúsznak a szakadék széléhez.
A kórházi dolgozók egy kabuli kórházban beszélgetnek Yalda Hakimmal, a BBC munkatársával. Nasreen takarítóként dolgozik az Indira Gandhi Gyermekkórházban a fővárosban, Kabulban. "Ha nem megyünk dolgozni, ezek a csecsemők meghalnak, hogyan hagyhatnánk ott őket?" - mondja nekem.
A kórteremnek a lehető legtisztábbnak kell lennie, hogy a betegek - akiknek többsége gyenge és súlyosan alultáplált - ne kapjanak fertőzést. Nasreen azt mondja, hogy nem engedheti meg magának a közlekedést, ezért gyalog megy munkába, ami kimerítő út, a sok hegy egyikének oldalában, ahonnan 12 órás műszak után vissza kell gyalogolnia. Bármilyen szörnyű is az egészségügyi dolgozók helyzete, az általuk gondozott betegek sokkal rosszabb helyzetben vannak.
Az ENSZ szerint csaknem 23 millió afgánnak kell éheznie. Az emberek 95 százalékának nincs elég élelme. A Nasreen által tisztán tartott kórtermekben a válság legfiatalabb áldozatait láthatjuk. A hároméves Gulnara olyan gyenge, hogy alig tudja nyitva tartani a szemét. A szeme beesett, a haja elvékonyodik, és amikor úgy tűnik, hogy felébred, sír a fájdalomtól.
Ezt teszi a súlyos alultápláltság az afganisztáni gyerekekkel.
Tíz nap, amely megrázta Afganisztánt.
Elemzés: Egy elhagyatott ország: John Simpson Afganisztánról
A FÖLDÖN: Mi változott Afganisztánban 20 év alatt?
A tálibok szóvivője, Suhail Shaheen a nemzetközi közösségre mutogat, és azt mondja, hogy az afgán nép szenvedését a Nyugat tettei okozták. "Ha azt mondják, hogy ez az ország a katasztrófa, az éhínség, a humanitárius válság felé tart, akkor az ő felelősségük, hogy lépéseket tegyenek, megfelelő intézkedéseket, hogy megakadályozzák mindezeket a tragédiákat."
"A nemzetközi közösségnek és más országoknak, akik az emberi jogokról beszélnek... át kellene gondolniuk, hogy olyan lépéseket tegyenek, amelyek humanitárius válsághoz vezetnek Afganisztánban" - teszi hozzá. Akár elfogadjuk elemzését, akár nem, hogy ki a hibás - a legtöbb megfigyelő egyetért abban, hogy a probléma megoldása a nemzetközi finanszírozásból fog fakadni.
Ez sehol sem nyilvánul meg jobban, ha a gazdaságról van szó. Amikor a nemzetközi segélycsapokat elzárták, a gazdaság összeomlott. "Régebben a téglakemencékben dolgoztam" - meséli egy férfi, miközben az utcán várakozik bármilyen munkára. "Akkoriban a fizetésem havi 25 000 afgán (270 dollár) volt. Most még havi 2000 afgánt (22 dollár) sem tudok keresni. Mind a négy gyermeke beteg otthon, és nincs pénze gyógyszerre. "Nem látok jövőt, a szegény családoknak nincs jövőjük" - mondja nekem.